Hűvös napra ébredtünk. Miután kiléptünk az alberge kapuján előhalásztam a széldzsekimet is. Így az összes holmim szinte rajtam volt - elszoktam én már a hűvőstől! Az első kilóméterek után fájó érzés támad meg: lassan véget ér az útunk :-(
A táj ismét lenyűgöző, színes, dimbes-dombos, amolyan caminós...
Az első bár éppen csak nyitott mikor odaértünk, de nem kockáztattunk, talán csak 8 km múlva érünk újra lakott területet. Örömmel üdvözöltük venezuelai kerékpáros barátunkat, aki nem kapkodja el a caminot :-) És persze igaza is van!
Délben egy jót aludtunk a domboldalon, a szabd ég alatt ismét és újult erővel zarándoklunk tovább. A nap nem süt ma ki úgy tűnik ....voltak napok mikor erre vágytunk a nagy kánikulában, de most persze napsütés minden vágyunk! Ilyen az ember.....mindig az kell, ami nincs :-)
Castrojerez a mai célállomásunk, amit olyan fáradtan érünk el, hogy ledőlünk egy templom kertjében és csak ezután indulunk szálláskeresésre. A szállás igazán érdekes hely. A vezető Maurizio azaz Mau egy igazi fura alak. Ahogy belépünk, halk zene hallatszik, amolyan meditálós zene. Végülis...
A hatalmas hálóteremben már elfogyott az emeletes ágy, ami miatt nem szomorkodunk, mivel kényelmes szivacsokat kapunk. A vizesblokk elég érdekes, de legalább zuhanyozhatunk :-) A közelben találunk boltot is, ahol vehetünk tonhalkonzervet és bagettet...a teraszon ülve vacsizunk és legnagyobb csodálkozásunk közepette megismerkedünk egy magyar lánnyal, aki igen csak fukar, ami a szavakat illeti. Igazi magányos hős, egy pesti gimnázium tanulója. Még nincs terve a holnapi napra - velünk ellentétben, akik Frómistáig megyünk, ahol véget ér az útunk....egy időre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése