Az utolsó nap

Az indulás minden pillanatát az elmúlás járja át bennem. Bármihez fogok, csak az jut eszembe, hogy utoljára teszem ezt a caminon.....Mau jó szívvel kínálja a reggelit, ami persze a szokásos zarándok reggeli: pirítós, margarin, lekvár, kávé. Aztán utoljára veszem el a szandálomat a bakancstartóról.......utoljára csukom be magam mögött az ajtót, utoljára indulok neki az útnak.......amire annyira vágytam, annyira készültem rá........és most vége lesz. Némán indulunk neki - talán a csajokban is éppen ez az érzés játszódik le. Talán.
Lassan süt ki a nap, örömmel fedezzük fel hármunk árnyékát.
Lendületes léptekkel haladunk, hiszen ma nem lesz hosszú az út, Frómistáig megyünk.

Ma nem volt könnyű ételhez jutnunk. Nem haladtunk át sok lakott területen, így boltot sem találtunk. Az egyetlen lakott területen nem volt üzlet, így éhesen lépkedtünk a végcélig. Frómistát nagy városnak képzeltük - tévedtünk. Üzlet azért akadt :-)
Addig azért még gyalogoltunk egy keveset....elhaladtunk egy csatorna mellett, ami kicsit változatosabbá tette a gyaloglást. Találkoztunk egy amerikai párral, akik azt hitték, hogy én is amerikai vagyok. Hát persze, egy dragonboat USA feliratú trikót viseltem. Megbeszéltük, hogy sárkányhajózom és a világbajnokságon cseréltem a holmit tavaly. Erre nem is gondoltam mikor a felszerelésemet állítottam össze :-)
Korán értünk a városba, volt időnk bőven fürdésre, pakolásra hiszen szieszta volt, bármennyire is éhesek voltunk az üzletek nem nyitnak korábban! Ildus megnézte a vasutállomáson a vonat indulását. A szállás nem túl kényelmes, az alvást megkönnyítjük egy üveg borral. Attól aztán aludni fogunk, mint a bunda! Na, ez egy hatalmas tévedés volt.....Holnap kedvünkre aludhatnánk, ha nem kellett volna 8-ig elhagyni a szállást.

Már nem szomorkodtam az út vége miatt, a gondolatom Santanderben és San Sebastianban járt. Holnap oda utazunk pihengetni, kirándulni. Ezt a kis kitérőt terveztük mielőtt visszatérünk SJPP-be az autóért. Alig várom a strandolást!!!!!

2011.június 29 szerda

Hűvös napra ébredtünk. Miután kiléptünk az alberge kapuján előhalásztam a széldzsekimet is. Így az összes holmim szinte rajtam volt - elszoktam én már a hűvőstől! Az első kilóméterek után fájó érzés támad meg: lassan véget ér az útunk :-(
A táj ismét lenyűgöző, színes, dimbes-dombos, amolyan caminós...
Az első bár éppen csak nyitott mikor odaértünk, de nem kockáztattunk, talán csak 8 km múlva érünk újra lakott területet. Örömmel üdvözöltük venezuelai kerékpáros barátunkat, aki nem kapkodja el a caminot :-) És persze igaza is van!

Délben egy jót aludtunk a domboldalon, a szabd ég alatt ismét és újult erővel zarándoklunk tovább. A nap nem süt ma ki úgy tűnik ....voltak napok mikor erre vágytunk a nagy kánikulában, de most persze napsütés minden vágyunk! Ilyen az ember.....mindig az kell, ami nincs :-)
Castrojerez a mai célállomásunk, amit olyan fáradtan érünk el, hogy ledőlünk egy templom kertjében és csak ezután indulunk szálláskeresésre. A szállás igazán érdekes hely. A vezető Maurizio azaz Mau egy igazi fura alak. Ahogy belépünk, halk zene hallatszik, amolyan meditálós zene. Végülis...

A hatalmas hálóteremben már elfogyott az emeletes ágy, ami miatt nem szomorkodunk, mivel kényelmes szivacsokat kapunk. A vizesblokk elég érdekes, de legalább zuhanyozhatunk :-) A közelben találunk boltot is, ahol vehetünk tonhalkonzervet és bagettet...a teraszon ülve vacsizunk és legnagyobb csodálkozásunk közepette megismerkedünk egy magyar lánnyal, aki igen csak fukar, ami a szavakat illeti. Igazi magányos hős, egy pesti gimnázium tanulója. Még nincs terve a holnapi napra - velünk ellentétben, akik Frómistáig megyünk, ahol véget ér az útunk....egy időre

2011.június 28. kedd

Hosszú napunk lesz, városnézés Burgosban! A táv is 30 felett lesz, a mai cél Tardajos
Köves úton kaptatunk fel a hegytetőre. A hátizsák nélküliek persze elhúznak mellettünk, de mi nem a gyorsaságunkról vagyunk híresek :-) Megismerkedünk két magyar csajjal (anya és lánya) jól esik beszélgetni honfitársakkal.
Nagyon megéhezve érünk Atapuerca-ba, de egy nagyon szimpatikus és vidám pultos lányt találunk a bárban, aki megajándékoz minket egy finom sütivel a kávénk mellé. Hosszú szakasz áll előttünk Burgosig. Lassan haladunk, de azért csak elérjük a nagyvárost.
Botunkat a hátizsákra rögzítve cammogunk és rekord mennyíségű fotót készítünk. Amilyen a formánk a katedrális nincs nyitva, sziesztaidőben érünk a várva várt helyhez. Kellemes pihenés azért a padról a csodálatos katedrális! Sikerül vennünk néhány emléktárgyat az itthoniaknak is. Én a fiamnak vettem egy karkötőt.

Találunk egy hatalmas szupermarketet is bóklászás közben, ahol veszek calvo halkonzervet és bagettet...mi mást :-) és nagy örömünkre ananászos-kókuszos joghurtot is, ami a kisboltokban nincs, pedig mindannyiunk megkedveltük. Megpakolt hátizsákokkal indulunk tovább. A kivezető út sem rövid....
és a látvány sem éppen szemet gyönyörködtető....hát ez a camino!!!!!
Elhaladva Villabilla de Burgos mellett csak szántóföldet és egy épülő autópályát látunk, hosszasan. El nem tudom képzelni, hogy 5 km múlva nyugis zarándokszállást találjunk. Egyszer csak beérünk egy kis faluba, egy biciklis ember már itt közli, hogy a zarándokszállás megtelt. Én elcsodálkozom.....honnan tudhatja???? Tudta. Tényleg nem volt hely....az amúgy igen csak kellemetlen hangulatú szálláson. Szerencsére a következő falu mindössze 1,5 km.  Rabé de las Calzadas kedves kis falu és itt találtuk szerintem a legkényelmesebb szállást. Nekem ez volt a
kedvencem.

kk

2011.június 27. hétfő

Nem is gondoljuk, hogy ma milyen bonyolult napunk lesz. Ami a távot illeti, tartjuk magunkat a a napi 30-as átlaghoz, így ma sem pihenünk. A zarándokirodán kapott útitervből kiderül, hogy nem sok települést érintünk és még ráadásul nagy szintkülönbség is vár ránk. kb.350-400 méter
Nagy választásunk nincs, Agés a mai végállomás.
Napsütésben indulunk és végig nagy a meleg, izzadunk rendesen és bár utunk nagy részét erdőben tesszük meg, árnyék nincs. Legalábbis az úton nincs.
Találkozunk néhány vicces fazonnal, fiatalemberekkel.

A hegytetőn várt ránk jó pár szélmalom, ami Dyckót mindjárt jobb kedvre derítette. A hegymenetre nem vittünk magunkkal túl sok vizet, Ildus szerint a hegytetőn van büfé, fölösleges cipelnünk a vizet. Tévedtünk. Nem volt büfé......Jel sem sok, no meg útelágazás sem, így biztosak voltunk benne, hogy nem tévedtünk el. A lában igen csak fájt, de lassan kezdem megszokni....és a cataflám is sokat segít rajtam :-)
Mire nagy sokára leértünk a hegyről, olyan szomjasak voltunk, hogy a falucska határában lévő italautomatát megtámadtuk és jéghideg Coca-Colát ittunk, ami nem a kedvenc italom, de most jólesett.

Aludtunk is egy jót a templom tövében, míg Ildus talán már a zarándokszállást is elfoglalhatta. Rettenetesen éhesen ébredtünk, de semmi ehetőt nem találtunk a helyi bárban. Hátizsákunk mélyéről előkotortuk az életmentő műzli szeletet és aszalt áfonyát és útnak eredtünk.......
Alig hogy elindultunk Dyckót hívta a lánya, aki elmondta, hogy otthon hideg van és esik az eső folyamatosan. Itt bezzeg, hét ágra süt a nap, újságolta az én barátnőm. Óra múltával ezen jót röhögtünk! Pillanatok alatt olyan zápor zúdúlt ránk, hogy a rajtunk lévő ruhák teljesen eláztak, a lábbelinkkel az élén.....A hátizsákunk esővédőjét nem volt időnk felhúzni, gondoltuk elég az esőkabát.

Ma már tudom, hogy tévedtünk!
Szerencsére Agés t hamar elértük és az első utunkba eső zarándokszállásra beestünk. nem örültek nekünk annyira....Nem volt időnk Ildust felhívni, így ma külön aludtunk. Az eső folyamatosan esett, boltba menni nem volt esélyünk, szállásunk éttermében ettünk egy zarándokmenüt. A bor jólesett és az amúgy is kedélyes hangulatunkat csak fokozta. :-) A menü felejthető volt. A saláta finom volt (el sem rontható) a paéla is finom volt, de a dessert....ami a fotón egy gyümölcskosár volt.....a való életben egy ütött-kopott almát jelentett :-)
Kimostunk és gyorsan elaludtunk.

2011.június 26. vasárnap

Ez a 8.napunk és még mindig tud újat adni az út. A táj naponta változik, nincs két egyforma vidék. Ma több városkát is érintünk és ezt én nagyon szeretem. San Juan deOrtega (ha jól emlékszem) előtt találkoztunk egy kisiskoláscsoporttal, akik hangosan kórusban kívántsk nekünk jó utat! Nagyon kedvesek voltak!
Beloradoban szeetnénk megszállni, de addig több mint 30 km-t kell megtennünk.
Granonban két kedves helyi lakos sült sonkával kínál, eszünk is néhány falatot illendőségből. Nagyon kedvesek!
A következő faluban alszunk egy jó órát egy árnyas fa alatt.....tudunk élni :-)
Mindegyik faluban találni valami szépet, például ezt a szép mozaikos ablakot, naná, hogy zarándokot mintáz! Ez volt Redecilla del Camino
Aztán találkozunk két spanyol kerékpáros zarándokkal akik a köztéri kútban pihentetik a lábukat. Hatalmas angoltudásunkkal beszélgetünk is velük, a Kanári-szigetekről jöttek.....ó, szegények...
Ma kicsit nyűgösebb vagyok, ami az evést illeti. Unom már a bagett-calvo halkonzerv összeállítást, de valahogy mindig csak ide lyukadok ki...ha lenne a mai szálláson konyha, jó volna főzni valamit.

Konyha van a szálláson - meg medence is! - de bolt, ahol lehetne vásárolni, az nincs a közelben. Kiderül, hogy Dycko hátizsákja rejteget egy zacskós levest, ez életmentő! Meleg leves volt a vacsi, meg halkonzerv....:-)
Pihengetünk is a medence partján, napozunk is. Ránk is férne egy rendes napozás, még a lábunk is szandálmintásra barnult :-) De hát ez nem nyaralás, ez az El Camino

2011.június 25. szombat

Nehéz terepen haladunk ma és a táv is 30 km felett van. Pihenni nem lehet fák árnyékában, csak napsütéses nyílt terepen, szántóföldön. Fájdalmaim sem szűntek meg, sőt. Ma kétszer is cataflámhoz nyúltam...csak nehogy függő legyek! :-)
Cirguenát tűztük ki mai célállomásnak, ahol csak egyetlen alberge van és a közelben nincs is másik.
De bizakodó vagyok, biztosan lesz ott hely! De addig is el kell jutni és ma ismét forrón sütött a nap. Az egyik pihenőben egy locsolásra használt csatornában áztatjuk fájó lábunkat. Sajnos ez nekem nem vált be, csípte a lábon lévő sebeket.

Végül csak elértük Pedro pádre zarándokszállását....Azt hiszem a fotók jól visszaadják a hely furcsaságát. Pedro atya olyan volt, mint egy katonatiszt. Ki tudja...lehet, hogy előző életében talán az volt! Ellentmondást nem tűrően közölte utasításait. Érdekes fazon, az egyszer biztos. Közös imádkozást tartott a helyi kis templomba, ahová Ildussal elmentünk. Kézenfogva körbeálltunk az oltár előtt, majd ránk szólt erélyes hangján: My pádre! Először riadtan néztünk rá.....aztán Ildusnak eszébe jutott: Te, nem a miatyánkat kell elmondanunk???? De, igen!

Minden nyelven, akik jelen voltunk elmormoltuk, kicsit üldögéltünk még a templom padsorai között és hazasétáltunk.
Készítettünk egy közös fotót ezzel a különös emberrel, bár úgy gondolom, sosem fogom elfeledni :-)
Általában a szállásokon nyomkodós csaptelepek voltak, ráadásul igen csak spórolósan engedik a vizet. Ez nagyon bosszantó tud lenni 30 km gyaloglás után. Itt viszont rendes csaptelep volt, finom meleg vízzel! A reggeli is finomabb volt a szokásostól, itt házi lekvár volt a friss pirítós mellett és a kávé is egészen jó volt.
Minden esetre idézem a vendégkönyv egyik angol nyelvű bejegyzését:

"Brrrrrrrrrrrr."

Dycko, Pedro atya és jómagam

2011.június 24.péntek

Ez egy nagyon mozgalmas nap volt. Navarette a célállomás és ma sem megyünk 30 km alatt.
Reggel szinte hűvösben indulunk, aztán kisütött a nap és ismét izzadtunk....De szép zarándok alakú az árnyékom! :-)
Folyamatosan váltom a bakancsom a szandállal. A bakancs a vízhólyagok miatt kényelmetlen, a szandálban meg a bokám fáj.
Nem mondható, hogy hamar elértük Logrono-t......A várost jelző tábla után még hosszasan gyalogolunk, mire elérjük a szép kis történelmi várost.
A város határában elhelyezem a napok óta hurcolt kövemet. Bízom benne, hogy egy gondot elhelyeztem itt és ezzel már könnyebb is lesz az életem. A város hihetetlenül szép.........és nagy :-)
És én ráadásul farkaséhes voltam, Ildus meg bakancsot akart venni, mert a réginek levált a talpa. Elhatározzuk, hogy eszünk egy zarándok menüt....de nem sikerül éttermet választanunk és én ettől nagyon nyűgös lettem. Míg a csajok keresnek egy éttermet, addig írok egy segélykérő sms-t. Hiányzik. Az ölelése most megnyugtatna, de Ő 1500 km távol van. :-( Virtuális ölelés küldött és ettől egy kicsit jobb lesz a hangulatom. Ildus is vesz egy jó bakancsot, eszünk egy finom menüt...és máris indulunk tovább.

Érdekes helyeken haladunk tovább. A lábam egyre jobban fáj, egyre sűrűbben állunk meg pihenni. Isteni sugallat hatására beveszek egy szem cataflámot és nem csak a fájdalmam szűnik meg, de még a hangulatom is egész vidám lesz a hatására....
A zarándokszállás szép, egyedül alszunk egy 12 ágyas szobában, külön fürdőszobával, 8€-ért. Vacsorát nem is eszünk, egy park padján csipegetünk valami csipszfélét és megyünk is aludni. Hajnalban hangos jajjgatásra riadunk, majd valaki be is nyit a szobánkban azután érdeklődve, hogy esetleg valamelyikünk orvos-e? Óra elteltével csendesül el a ház. Reggel megtudjuk hogy mentő vitte el a fájdalomtól jajjjgató zarándoktársat.