Nehéz terepen haladunk ma és a táv is 30 km felett van. Pihenni nem lehet fák árnyékában, csak napsütéses nyílt terepen, szántóföldön. Fájdalmaim sem szűntek meg, sőt. Ma kétszer is cataflámhoz nyúltam...csak nehogy függő legyek! :-)
Cirguenát tűztük ki mai célállomásnak, ahol csak egyetlen alberge van és a közelben nincs is másik.
De bizakodó vagyok, biztosan lesz ott hely! De addig is el kell jutni és ma ismét forrón sütött a nap. Az egyik pihenőben egy locsolásra használt csatornában áztatjuk fájó lábunkat. Sajnos ez nekem nem vált be, csípte a lábon lévő sebeket.
Végül csak elértük Pedro pádre zarándokszállását....Azt hiszem a fotók jól visszaadják a hely furcsaságát. Pedro atya olyan volt, mint egy katonatiszt. Ki tudja...lehet, hogy előző életében talán az volt! Ellentmondást nem tűrően közölte utasításait. Érdekes fazon, az egyszer biztos. Közös imádkozást tartott a helyi kis templomba, ahová Ildussal elmentünk. Kézenfogva körbeálltunk az oltár előtt, majd ránk szólt erélyes hangján: My pádre! Először riadtan néztünk rá.....aztán Ildusnak eszébe jutott: Te, nem a miatyánkat kell elmondanunk???? De, igen!
Minden nyelven, akik jelen voltunk elmormoltuk, kicsit üldögéltünk még a templom padsorai között és hazasétáltunk.
Készítettünk egy közös fotót ezzel a különös emberrel, bár úgy gondolom, sosem fogom elfeledni :-)
Általában a szállásokon nyomkodós csaptelepek voltak, ráadásul igen csak spórolósan engedik a vizet. Ez nagyon bosszantó tud lenni 30 km gyaloglás után. Itt viszont rendes csaptelep volt, finom meleg vízzel! A reggeli is finomabb volt a szokásostól, itt házi lekvár volt a friss pirítós mellett és a kávé is egészen jó volt.
Minden esetre idézem a vendégkönyv egyik angol nyelvű bejegyzését:
"Brrrrrrrrrrrr."
Dycko, Pedro atya és jómagam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése